Tápcsatorna

Terhesség alatti gyomorégés

Ne essen pánikba, sok nő tapasztalja meg első alkalommal a gyomorégést terhessége során. Tulajdonképpen a nők 40-80%-a szenved gyomorégéstől és érthető miért – a test sok hormonális és fizikai változáson megy keresztül ilyenkor.

Hogyan működik az emésztés?

Az elfogyasztott táplálék megemésztéséért a gyomor-bél rendszerünk a felelős. A precízen, szinte svájci óra pontossággal összehangolt folyamatokban nem is gondolnánk, hogy szervezetünk naponta kb. 10 liternyi, enzimekben és ionokban gazdag folyadékot termel, mely alapvető fontosságú a tápanyag alkotóelemeire történő bontásában.

Mit kell tudni a probiotikumokról

Szervezetünkben a biológiai egyensúly megőrzésében milliárdos nagyságrendben működnek együtt különböző baktériumok. Ezen mikroorganizmusok számos, a szervezet számára előnyös folyamatban vesznek részt, például bizonyos tápanyagok hasznosításában, vitaminok termelésében és emellett az immunrendszer megfelelő működésének nélkülözhetetlen elemét képezik. Szokás ezen baktériumokat „jó” vagy „védőbaktériumoknak” is nevezni.

A megfelelő táplálkozással elősegíthető a jó emésztés is

Az ebéd utáni álmosság, a vacsora utáni puffadás is a rossz emésztés jele lehet. Az egészséges, megfelelő emésztéshez ugyanis elengedhetetlen a szervezet számára rendkívül szükségszerű, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag táplálkozás. Ahhoz tehát, hogy a gyomor dolgát megkönnyítsük, rendesen kell táplálkoznunk. Ez többek közt azt is jelenti, hogy az étkezések során oda kell figyelnünk arra, milyen típusú ételeket társítunk egymáshoz.

Mit tegyünk hasmenés esetén?

Bárkivel elfordulhat, hogy néhány napig megy a hasa. Ilyenkor gyakran, nagyobb mennyiségű és híg széklet ürül. Ha ez néhány napig tart, akkor – felnőttek esetében – nem is kell súlyos bajra gondolni. Azonban, ha több hétig is eltart már komolyabb betegséget is jelezhet ilyenkor, mindenképp forduljunk orvoshoz. Ekkor már, ha nem figyelünk oda, fennáll a kiszáradás veszélye is. Ha a hasmenést láz, esetleg vérzés vagy fájdalom kíséri mindenképp keressük fel háziorvosunkat. Gyerekek, azonban sokkal gyorsabban kiszáradhatnak, ezért, ha 24 órán belül nem javul a hasmenés vigyük a gyermeket orvoshoz.

Egészségesen a strandon

A strandok színes forgatagában gyakran elfelejtünk odafigyelni az étkezésre, és túl sokat vagy túl gyorsan eszünk, legtöbbször zsíros és fűszeres ételeket. Ezeket általában az olcsónak tűnő helyeken vásároljuk meg, és szem elől tévesztjük az étterem minőségét és higiéniáját. Azonban ezek a figyelmetlenség gyakran hasi fájdalomhoz, hányingerhez és hasmenéshez vezethetnek. A gyomorrontás egyes tünetei intő jelek, amik figyelmeztetnek, hogy a kellemes kikapcsolódás közepette elfeledkeztünk a helyes táplálkozásról. Ha felmerülnek ezek a problémák, akkor nagyon fontos, hogy a kiszáradás elkerülése érdekében eleget igyunk. Amennyiben pedig nemcsak egy enyhe problémáról van szó, érdemes a különböző gyógykészítményeket segítségül hívni.

Felnőttkori hasmenés

A hasmenés kellemetlen, kimerítő, nehezen kezelhető. Többféle módon is el lehet kapni, és a kezelésére sem csak egyféle megoldás létezik. Most összegyűjtjük a legfontosabb tudnivalókat.

Az egészséges emésztés

Az emésztés egyénenként változó folyamat. Különbözünk egymástól abban is, hogy milyen ritmusban emésztünk. A szervezetünk az idővel is változik és reagál a körülöttünk zajló eseményekre. Mivel az emésztési folyamat ilyen bonyolult, a vastagbél pedig érzékeny szerv, előfordulhat, hogy az emésztésünk megváltozik, és nem tudjuk, hogy ez vajon normális jelenség-e.

Mi okozza a görcsös hasi fájdalmat?

A fájdalomnak fontos feladata van a szerveztünk védelmében. Először is arra készteti a fájdalmat tapasztalót, hogy megszakítsa azt a tevékenységét, ami a fájdalmat előidézte, így segíthet elkerülni az esetlegesen sérült szövetek további károsodását. Másrészt a fájdalom olyan korai figyelmeztetőjel is lehet, amely arról informálhat bennünket, hogy valami nem megfelelően működik a testünkben, így jelezve felénk esetleges betegségeinket is.

Tudatos májvédelem az egészséges májműködésért

A májban nincsenek idegek, nem fáj, ha működésében zavar lép fel. Ezért a májkárosodás tünetei néha teljesen váratlanul jelentkeznek. A legtöbb májbetegség azonban tudatos májvédelemmel: mindenek előtt rendszeres vérvétellel és májfunkciós vizsgálatokkal időben jelezhetik a problémát.

Egészséges táplálkozás az Ünnepek alatt

A karácsonyi ünnepek alkalmával a háziasszonyok azon versengenek, hogy melyikük tudja az ételköltemények legkülönfélébb és legnagyobb választékát az ünnepi asztalra tenni Karácsonykor, a csalás és a barátok elé. Kövessünk pár tanácsot, melyek könnyebbé teszik Vendégeik számára ételeik emésztését.

A bélflóra szerepe az egészség megőrzésében

Ha figyelmünket nem kerülné el minduntalan, hogy bélrendszerünk felülete mintegy 200-300 négyzetméter, és ez az érzékeny réteg a nap minden pillanatában kapcsolatban áll a külvilággal, bizony jobban vigyáznánk az azt borító bélflóra egészségére. Pedig ekkora felületen érintkezünk a külvilág állandóan változó hatásaival amikor étkezünk, vagy ha gyógyszereket fogyasztunk.

Cralex aktív szén kapszula hasmenés ellen

A CralexŸ kapszulában jelenlévő aktív szén mintegy szűrőként fejti ki hatását szervezetünkben: magához vonzza a bélcsatornában jelenlévő káros anyagokat, megköti azokat, melyek azután a széklettel távoznak. Hatásossága nagy megkötőképességében rejlik, ugyanis 1 gramm aktív szén fajlagos felülete mintegy 2 teniszpálya területének felel meg. A gyomorba kerülő kapszula tartalma finom porrá esik szét, és nagyon rövid idő alatt megköti a szervezetben talált toxinokat és baktériumokat. Így a mérgező anyagok gyorsan kiürülnek, a panaszok pedig megszűnnek.

Hasi fájdalom? Görcsök? Puffadás? IBS?

Az irritábilis bél szindróma (IBS) a gyomor-bél rendszer működési zavara. Az irritábilis bél szindróma Magyarországon a lakosságnak átlagosan 10-20%-át érinti. Az IBS elsősorban a 20-50 éves korosztály betegsége, jellemzően jó általános állapotban lévő egyéneknél lép fel, 30-40 év körül kezdődő tünetekkel.

Gluténmentes

A glutén egy fehérje-komplex, amely megtalálható a búzában, a rozsban, az árpában, a tönkölybúzában, a durum- és kamut búzában, illetve ezen gabonák örleményeiben, valamint egyéb búzaeredetű termékekben (pl.: pelyhek, dara, korpa). Fogyasztása emésztési nehézségeket, lelassult anyagcserét és testsúly problémákat okozhat.

Emésztés segítése

Bizonyos ételek fogyasztása kifejezetten puffadáshoz, fokozott gázképződéshez vezet. A hüvelyesek (pl. bab, borsó) mellett a karfiol, a karalábé, a káposzta és a kelkáposzta egyaránt puffasztanak.  A kapkodó, gyors, mértéktelen evés vagy ivás is levegőnyeléshez vezethet, de a szénsavas italok fogyasztása, a rágógumizás, cigarettázás is levegőt juttat a belekbe. A bélgáz egy része a lenyelt levegőből származik, másik része a bélbaktériumok táplálékot bontó munkájának az eredménye. A gázok egy része képes felszívódni a bélfalon keresztül, ám egy bizonyos mennyiségnek egyéb úton kell távozni.

Baktérium a jó emésztésért

A Lacto Seven 7-féle élő probiotikus baktériumot (Lactobacillus, Bifidobacterium), ún. probiotikumot tartalmazó étrend-kiegészítő. A probiotikus baktériumok természetes élőhelye az emberi bélflóra. A probiotikus bélbaktériumok hozzájárulnak az egészséges bélflóra kialakulásához és megtartásához.

Az egészséges emésztés

Az emésztés egyénenként változó folyamat. Különbözünk egymástól abban is, hogy milyen ritmusban emésztünk. A szervezetünk az idővel is változik és reagál a körülöttünk zajló eseményekre. Mivel az emésztési folyamat ilyen bonyolult, a vastagbél pedig érzékeny szerv, előfordulhat, hogy az emésztésünk megváltozik, és nem tudjuk, hogy ez vajon normális jelenség-e. Ez a szakasz az egészséges, normális emésztést mutatja be. Természetesen az Önt ismerő egészségügyi szakember adhatja a legmegfelelőbb tanácsot, ha bármilyen hirtelen változást észlel, vagy ha kellemetlen, esetleg fájdalmas tünetek lépnek fel.

A bélflóra védelme diéta során

Tavasszal, a meleg idő közeledtével sokunkban újra és újra felmerül a gondolat: idén nyáron is ugyanúgy mutatunk majd fürdőruhában, mint tavaly? Nem kellene néhány kilót leadnunk, mire eljön a strand-szezon? Egy gyors fogyókúra tűnik a legjobb megoldásnak, de bánjunk ezzel óvatosan! Azzal nincs is gond, ha odafigyelünk az étkezésünkre, de a dolgos hétköznapok során sajnos elég nehéz egy egészséges, kiegyensúlyozott étrendet betartani.

A hasnyálmirigy enzimtermelésének jelentősége

A legtöbb ember a hasnyálmirigy nevét hallva a cukorbetegség kialakulásával kapcsolatos szerepére gondol. Az orvosi nyelvben pankreásznak hívott szervnek a vércukorszint szabályozása azonban csak egyik feladata. A hasnyálmirigy központi szerepet tölt be az emésztésben, mely során biztosítja az emberi szervezet sejtjeinek felépítését és normális működését biztosító tápanyagok felszabadulását.

Egészséges testsúly és egészséges bélflóra

Az elhízás multikauzális (több okból eredő) megbetegedés. Az energia-egyensúly öröklött és környezeti hatásokra kialakuló zavara. Akkor jön létre, ha az energia bevitel meghaladja a felhasználást és a hibás szabályozás következtében a fölösleges energia zsírformájában raktározódik. Az elhízás-, és az elhízás szövődményeinek világméretű növekedése stimulálja azokat a kutatásokat, amelyek a külső és belső környezeti faktoroknak az energia-egyensúlyra gyakorolt hatását tanulmányozzák.

Betegség-e a gyomorégés?

A gyomortájon, a has felső részén, a szegycsont mögött és alatt jelentkező égő érzés, ami sokszor a fájdalomig fokozódhat, igen gyakori panasz. Felmérések szerint az egészséges felnőttek kb. egy harmada egy hónapban egyszer érez gyomorégést. A közhiedelemmel ellentétben ennek oka nem a „túl sok” gyomorsav termelődése, hanem a gyomorsav kijutása a gyomorból a nyelőcső alsó részébe. Ezt a jelenséget refluxnak, visszafolyásnak nevezzük.

Az ünnepi lakomák után....

A december vége felé közeledve számos háziasszony időt és költséget nem sajnálva kezd hozzá az ünnepi készülődéshez, pontosabban a karácsonyi menü és a karácsonyi sütemények megtervezéséhez, elkészítéséhez.

A hasmenés már a múlté...

Az antibiotikumok, különböző gyógyszerek, illetve további tényezők, mint pl.: emésztési zavarok, fertőző betegség, egyes ételekkel szembeni túlérzékenység, idegesség, stressz, mosatlan gyümölcs, hirtelen túl sok gyümölcs, vagy zöldség fogyasztása, magnézium, vagy a C-vitamin túladagolása gyakorta állhat a hasmenés hátterében.

Nyomasztó probléma

„Mintha kövek lennének a gyomromban” – kellemetlen érzés. Úgy érezzük, az étel emésztetlenül nehezedik a gyomrunkra. Ehhez társul a kínzó és fájdalmas puffadás, a kidurranni készülő lufi érzése. Ilyenkor általában nehéz a két tünet, a teltségérzés és a puffadás pontos elkülönítése, hiszen mindkét esetben úgy érezzük, tele van az egész hasunk, mindjárt szétreped.

Utazók hasmenése…

Az utazás, üdülés alatt sajnos gyakran előfordulhat hasmenés, rosszullét. Számos ember küszködik a nyaralás alatt hasonló jellegű problémával, mindennek az oka lehet, hogy a gyomruk érzékenyebb az egyedi fűszerekre, illetve elkészítési módokra. Azonban más oka is lehet a nyaralás alatti hasmenésnek, rosszullétnek, mint pl.: a szennyezett étel, nem kellő tisztaságú víz, illetve a nem kellően tisztított zöldség, gyümölcs fogyasztása.

Utazási rosszúllét

A nyár beköszöntével egyre többen terveznek kisebb-nagyobb kiruccanások, utazásokat, nyaralásokat, azonban előfordulhat, hogy egy hosszabb út során hányingerrel, émelygéssel, utazási rosszúlléttel kell küszködnünk, ami igencsak megkeserítheti az utazást, és rányomhatja bélyegét a hangulatra is.

Mit kell tudni a gyomorégésről?

A működés szempontjából az emésztőrendszert szokás felső és alsó részre osztani. A nyelőcsövet, a gyomrot, és a vékonybél kezdeti szakaszát magába foglaló felső szakaszban történik a megrágott táplálék emésztőnedvekkel történő keveredése.

A zavartalan emésztésért

Az emésztési zavarok számos ember életében okoznak kellemetlenséget akár nap mint nap, azonban sokan nem is vesznek róla tudomást csak elviselik a vele járó kellemetlen tüneteket. Azonban néhány fontos szabály betartásával és kellő odafigyeléssel a puffadás, gyomorfájás, gyomorégés és hasonló tünetek könnyedén megelőzhetőek lennének.

Gaviscon, a gyomor tűzoltója

A gyomorégés és a savtúltengés okozta kellemetlen tüneteket biztosan sokan tapasztalták már, azonban nem mindenki számára ismeretes, hogy pontosan mi is okozza a nemkívánatos tüneteket.

A bélféreg

A bélféreg azok közé a paraziták közé tartozik, amelyek csak gazdaszervezetben tudnak életben maradni, mint pl.: a háziállatokban vagy az emberi szervezetben. Az embereknél leggyakoribb a cérnagiliszta, ami főleg az iskoláskorú gyermekekre jelenhet veszélyt, de bárki elkaphatja.

A székrekedés okozta kellemetlenségek

A rendszertelen székletürítés, kemény, száraz széklet, illetve a nehéz, fájdalmas székletürítés és a puffadásérzés a székrekedés jól ismert tünetei közé tartoznak. Az orvosok szerint akkor beszélhetünk székrekedésről, ha a betegnek hetente csak háromszor vagy annál kevesebbszer van kemény széklete.

Hasmenés

Az élet törvényszerűsége, hogy a nemkívánatos, kellemetlen problémák mindig a legjobb pillanatban okoznak gondot számunkra, akárcsak a hasmenés. Biztosan előfordult már, hogy egy fontos tárgyalásra, megbeszélésre vagy munkába igyekezve kezd a hasunk rosszalkodni, és ilyenkor kénytelenek vagyunk visszafordulni.

Bélflóra-egyensúly

Számos ember a baktérium szó hallatán rögtön azokra gondol, amelyek károsak lehetnek szervezetünkre, s az meg sem fordul a fejünkben, hogy vannak az emberi szervezet számára értékes baktériumok is.
Mindannyian baktériumok nélkül, „sterilen” születünk, majd amint levegőt veszünk, megindul a baktériumok és mindenféle láthatatlan lények letelepedése, szaporodása a szervezetünkben. Azonban nem kell rögtön rosszra gondolni, hiszen a baktériumoknak sokat köszönhetünk.

Gyomorégés gyötri?

A gyomor természetes reakciója, hogy naponta több mint egy liter gyomorsavat termel, hiszen az emésztésünkhöz elengedhetetlen, továbbá elpusztítja a táplálékkal lenyelt kórokozókat is.

A savtúltengés

Az emberek életében minden napos problémát jelenthetnek az emésztési panaszok, mint pl.: a puffadás érzése, gyomorégés vagy a savtúltengés. Legtöbbször egy kiadós ebéd, vagy vacsora után érezhetünk hasonló tüneteket.

Aktív szén hasmenés ellen

Élelmiszermérgezés okozta hasmenés esetén a legrégebbi idők óta alkalmazott anyag az úgynevezett aktív vagy orvosi szén.

A gyomorégésről

Az emésztési zavarok sok ember életében okoznak problémákat és kellemetlen tüneteket. Általában étkezések után tapasztalhatunk haspuffadást, gyomorégést, hányingert és teltségérzetet. A legtöbben talán a gyomorégésre panaszkodnak.

Hasmenés…

A hasmenésnek számos oka lehet, de egy közös mindegyiknél… Nincs annál kellemetlenebb, mint mikor egy társaságban, rendezvényen vagy egyszerűen csak munkába menet tör ránk ez az érzés. Hasmenésnek a gyakori laza, híg székletet nevezzük, amely akár hastáji görcsökkel vagy esetleg hányingerrel, lázzal vagy szomjúsággal is járhat.

Antibiotikum és probiotikum kapcsolata

Az antibiotikumok baktériumok vagy gombák által termelt, illetve szintetikusan előállított olyan anyagok, amelyek más baktériumok szaporodását gátolják, vagy azokat elpusztítják. Habár az antibiotikumok a legfontosabb és leghatásosabb gyógyszereink közé tartoznak, azonban szedésükkel együtt jár, hogy nem csak a megcélzott kórokozót pusztítják el, hanem mindazokat, a szervezet számára nagyon fontos mikrobákat is, amelyekre a mindennapi életünkben szükségünk van egészségünk megőrzése érdekében.

Ég a gyomra?

A gyomorégés, gyomorsav túltengés nem ismeretlen kifejezés, hiszen sokan szenvednek a kellemetlen tünetektől. Ezek a tünetek könnyen okozhatnak problémákat, és ha nem veszünk róluk tudomást, akkor akár súlyos következménye is lehet, sőt akár az is előfordulhat, hogy már-már egy meglévő betegség tüneteként jelentkezik a gyomorégés vagy a savtúltengés… Egy biztos, foglalkozni kell a problémával.

Bélflóra regenerálás

A gyógyító antibiotikum kúrák során a bélflórában élő, az egészség megőrzéséhez nélkülözhetetlen hasznos baktériumok száma jelentősen csökkenhet, ami kedvezőtlen következményekkel jár.
A megoldás kézenfekvő: az elpusztult hasznos baktériumokat pótolni kell, vagyis az antibiotikum kúra alatt és után szedje a Bonolact® Re+general-t!

Mit tehetünk a bélflóránk védelmében?

Amikor végre elhatározzuk, hogy szakítva életünk addigi menetével, célunk a teljes testi és lelki egészség azonnali elérése lesz, dőljünk egy kicsit hátra és gondoljuk végi nyugodtan a szükséges teendőket. Sok év felelőtlen gyakorlatával szakítva a hőn áhított változások sem következnek rögtön, jobb, ha némi türelemmel módszeresen építjük fel a céljainkhoz vezető lépések menetét.

A gyomorégés már a múlté

A gyomorégéssel, vagy a savtúltengés okozta kellemetlenségekkel szinte minden ember szembesült már. Többnyire úgy vagyunk vele, hogy elviseljük, mert nem tartjuk annyira fontosnak, hogy foglalkozzunk vele, csak akkor ha már nagy a baj.

A bélflóra védelmében

A bélflóra egyensúlyának megőrzése feltétlenül fontos, mivel segíti a nyomelemek felszívódását, illetve védi a nyálkahártyasejtek épségét, elősegíti regenerációjukat, a normál flóra tagjai az immunrendszert ellenagyag-termelésre késztetik. A bélflóra egyensúlyának zavara hasmenést, székrekedést, vagy súlyos esetben vastagbél gyulladást okozhat.

Gyomorégés? Gyomorsav túltengés?

Sokan szenvedünk a gyomorégés, és a túl sok gyomorsav okozta problémáktól. Legtöbbször azonban tudomást sem veszünk róla, egyszerűen nem foglakozunk vele és nem is teszünk semmit annak érdekében, hogy ezeket a tüneteket enyhítsük vagy megszüntessük, inkább elviseljük.

Mikor szedjem a Normaflore probiotikumot?

A Normaflore probiotikum bizonyítottan javítja a bélflóra hatékony működését, így segíti a problémamentes emésztést. Kedvezően befolyásolja az immunrendszert és különböző vitaminokkal tölt fel. A Normaflore probiotikum ezáltal segíti a hatékonyabb gyógyulást és a szervezet gyorsabb felépülését.

Mitől egyedülálló a Normaflore probiotikum?

Ellenáll a gyomorsavnak és az emésztőenzimeknek, így élve képes eljutni a bélrendszer alsóbb részébe is, hogy kifejtse hatását. A benne lévő probiotikus baktérium a hőhatásoknak is ellenáll, ezért a gyártás, a tárolás, vagy az alkalmazás során bekövetkezett hőhatástól sem sérül, mindvégig megőrzi aktivitását. A leggyakrabban alkalmazott antibiotikumok nem pusztítják el, ezért az egészséges bélflóra fenntartására már az antibiotikum kúra során is szedhető.

A székrekedés kezelésének lehetséges módjai

Mindenki tisztában van vele, akinek már volt székrekedése, hogy ez a probléma befolyásolja a mindennapi életet és rontja az életminőséget. Kellemetlen érzéssel, puffadással jár és az érzelmi életre is hatással lehet. A kiegyensúlyozott étrend, a rendszeres mozgás és a stressz csökkentése segíthet megelőzni a székrekedést, de nem szabad ezeket a tényezőket a székrekedés legjelentősebb okának tartani.

A különböző hasi fájdalmak megértése

„A hasi görcs okozta fájdalom más jellegű, mint a fejfájás vagy az emésztési probléma, mint például a gyomorrontás. Nálam ez egy speciális fájdalom - és azt hiszem, speciális kezelést igényel.”
Mindannyian egyéni módon érzékeljük testünket és testünk szükségleteit. A fájdalom gyakran a szervezetünktől érkező „fontos figyelmeztető jel”. Azért fontos, hogy megértsük, mit jelent ez az üzenet, hogy a jövőben megelőzhessük a problémát.
Bejelentkezés
E-mail:
Jelszó:
"A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!"
Online patika
Szolgáltatások
Statimpatika.hu